A Tolnanémedi „ Petőfi” Horgász Egyesület Fegyelmi
Szabályzata
A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának egységes rendje érdekében az egyesület közgyűlése az alábbi szabályzatot fogadja el:
A FEGYELMI ELJÁRÁS CÉLJA
1. §
A fegyelmi eljárás célja a horgászatra vonatkozó jogszabályi rendelkezések, a horgászrendek, az alapszabályok, az egyesület, testületi szervei által hozott határozatok, a társadalmi együttélés szabályai megtartásának, valamint a szervezeti élet tisztaságának biztosítása, illetve a cselekménnyel arányban álló elmarasztalással az elkövető
és más horgász visszatartása hasonló magatartástól.
FEGYELMI VÉTSÉGEK
2. §
a.)Fegyelmi vétséget követ el az a horgászegyesületi tag akit
a halgazdálkodással összefüggő bűncselekmény miatt jogerősen végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek;
b) aki ellen halgazdálkodással (halászattal, horgászattal) összefüggő szándékos bűncselekmény miatt a bűnüldöző, illetve igazságügyi szervek jogerős elmarasztaló határozatot hoztak;
c) akit halgazdálkodással (halászattal, horgászattal) kapcsolatos, illetve horgászattal összefüggő környezetvédelmi szabálysértés elkövetésében jogerősen vétkesnek találtak;
d) aki a halászattal és horgászattal, illetőleg a környezetvédelemmel kapcsolatos jogszabályok, az üzemtervnek, a horgászrendnek, az egyesületi alapszabály, az egyesület szerveinek működési szabályzatai, a választott szervek határozatai, a társadalmi együttélés szabályai ellen vét, vagy a horgászszervek alapszabályszerű működését veszélyezteti (aki a Horgászat Országos Szabályai előírásait, vagy az egyesület által megszabott és közzétett horgászrendi előírásokat megszegi); aki, mint választott testület tagja, vagy megbízott tisztségviselő, kötelességét felróható okból nem teljesíti, illetve elhanyagolja;
e) aki az egyesülettel szemben fennálló anyagi és természetbeni kötelességeit az előírt határidőn belül nem teljesíti, illetve a fegyelmi szervek idézésére a fegyelmi tárgyaláson mint tanú, kellő indok nélkül nem jelenik meg, vagy ott rosszhiszeműen valótlant állít;
f) aki vendégének a társadalmi együttélés szabályai ellen vétő magatartását a horgászat közben nem a tőle elvárható módon igyekszik megakadályozni.
FEGYELMI BÜNTETÉSEK
3. §
(1) Fegyelmi büntetések:
a) figyelmeztetés;
b) írásbeli megrovás;
c) a fegyelmi határozatban megjelölt, vagy horgászkezelésben levő vízterületről, meghatározott időre szóló kitiltás;
d) tagsági jogok meghatározott ideig tartó felfüggesztése;
e) egyesületből meghatározott időre szóló kizárás;
f) horgászattól meghatározott időre történő eltiltás.
(2) Indokolt esetekben a 3. § (1) bekezdés e) és f) pontjában megjelölt fegyelmi büntetést együtt is ki lehet szabni.
(3) Az egyesület választott testületének tagja, illetőleg megbízott tisztségviselője által elkövetett, a 2. § e) pontja szerinti fegyelmi vétség esetében csak a 3. §(1) bekezdés a) és b) pontjában megjelölt fegyelmi büntetést lehet kiszabni, valamint indítványozni lehet az eljárás alá vont személy tisztségéből való visszahívását.
(4) A 3. § (1) bekezdés c) és d) pontja szerinti fegyelmi büntetések leghosszabb időtartama öt év.
(5) A 3. (1) bekezdés e) és f) pontja szerinti fegyelmi büntetés leghosszabb időtartama öt év vagy végleges kizárás.
(6) A 3. § (1) bekezdésének c) d) és f) pontjai alapján kiszabható büntetés végrehajtása — rendkívüli méltánylást érdemlő esetben — legfeljebb kétévi próbaidőre felfüggeszthető.
Nem kerülhet sor azonban felfüggesztésre, ha a 3. § (1) bekezdésének f) pontja alapján a horgászattól való eltiltás időtartama az egy évet meghaladja. Ha a próbaidő eredményesen telt el, a fegyelmi büntetés hatályát veszti.
Amennyiben azonban a fegyelmi eljárás alá vont tag a próbaidő alatt újabb fegyelmi vétséget követ el és emiatt ismét fegyelmi büntetés kiszabására kerül sor, ebben a határozatban el kell rendelni a korábban kiszabott, de próbaidőre felfüggesztett fegyelmi büntetés végrehajtását is.
4. §
(1) A 3. § (1) bekezdés f) pontja alapján hozott fegyelmi határozattal összefüggésben a kiadott horgászjegyet és a területi engedélyeket a határozat jogerőre emelkedésekor — a büntetés időtartamára, vagy az év teljes hátralevő részére — minden esetben vissza kell vonni.
5. §
Akivel szemben a 3. § (1) bekezdésének f) pontja alapján két évet meghaladó időtartamú fegyelmi büntetést szabtak ki, a büntetés letöltése után csak abban az esetben kaphat újból horgászjegyet, ha előzetesen ismét vizsgát tesz horgászati ismeretekből.
HATÁSKÖRÖK
6. §
(1) Az egyesület közgyűlésének kizárólagos hatáskörébe tartozik az egyesület választott testületének tagja, vagy megbízott tisztségviselője által elkövetett a 2. § e) pontja szerinti fegyelmi vétség elbírálása.
(2) Az (1) bekezdésben nem említett fegyelmi vétségek elsőfokú elbírálása általában az egyesületi fegyelmi szervek hatáskörébe tartozik. A fegyelmi eljárásra, azaz egyesület illetékes, amelynél az eljárás alá vont személy a fegyelmi eljárás elrendelésének évében a horgászjegyet kiváltotta.
Kettős tagság esetében, ha a fegyelmi vétséget elkövető személy az eljárást elrendelő időszakban horgászegyesületből kilép, az eljárást a másik horgászegyesületnek kell lefolytatnia.
Olyan kettős tagság esetében, amikor a fegyelmi vétséget elkövető személy egyik horgászegyesületnél sem váltott horgász jegyet, az eljárás lefolytatására, azaz egyesület az illetékes, ahol a fegyelmi vétséget elkövette.
(3) Különösen súlyos fegyelmi vétség esetén, illetőleg ha az ügy tárgyilagos elbírálása az illetékes szervnél valamilyen okból nem látszik biztosítottnak, akkor az egyesület közgyűlésének kell az eljárást lefolytatni és határozatot hozni.
RENDKÍVÜLI FELÜLVIZSGÁLAT
7. §
(1) Az egyesület elnöke az egyesületi fegyelmi szervek által hozott jogerős határozatot — annak jogerőre emelkedésétől számított hat hónapon belül — rendkívüli felülvizsgálat céljából a közgyűlés elé terjesztheti, ha az eljárás során
— súlyosan megsértették a Fegyelmi Szabályzat rendelkezéseit,
— a kiszabott büntetés kirívó módon nem áll arányban az elkövetett fegyelmi vétség súlyával, vagy
— a hozott határozat jelentősen sérti a horgászközösség, illetőleg az elköveti jogos érdekeit.
(2) A Közgyűlés rendkívüli felülvizsgálati jogkörében a jogerős határozatot megváltoztathatja, megsemmisítheti és az utóbbi esetben a szükséghez képest új eljárást rendelhet el.
Az új eljárás lefolytatására felhívhatja az illetékes egyesületi fegyelmi szervet, de az eljárást saját hatáskörébe is vonhatja.
(3) Az (1) bekezdésben, továbbá a 6. § (3) bekezdésében meghatározott jogkör megilleti az egyesület elnökét is, azzal a kiegészítéssel, hogy indokolt esetben rendkívüli felülvizsgálat végett az egyesület közgyűlése elé terjesztheti a fegyelmi bizottság jogerős határozatát is. Az egyesület Fegyelmi Bizottságára értelemszerűen irányadók a (2)bekezdésben foglaltak.
AZ ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSA
8. §
(1) Fegyelmi eljárás csak egyesületi tag ellen és csak írásban rendelhető el. Az értesítésben ismertetni kell vele az általa elkövetett fegyelmi vétséget.
A fegyelmi eljárást kezdeményezheti:
- halászati őr, esküt tett társadalmi őr,
- megalapozottan, bizonyítékokkal alátámasztottan a sérelmezett (sértett) horgász,
- esetleg bármely más horgász.
-A halászati, a vízügyi, a környezetvédelmi, a természetvédelmi és más hatóságok.
(2) Elrendelésre jogosultak: az Egyesület hatáskörébe tartozó ügyekben az egyesület közgyűlése, vezetősége, nevében az egyesület elnöke.
(3) Az egyesület elnöke a tudomására jutott fegyelmi vétségek kivizsgálásáról, vagy a fegyelmi eljárás elrendeléséről haladéktalanul gondoskodni köteles.
Ha a horgászegyesület tagja a 2. § a), b) vagy c) bekezdésében foglalt cselekményeket követte el, azaz egyesületet fegyelmi eljárás megindítása kötelezi.
Rendkívül súlyos fegyelmi vétség alapos gyanúja esetén a fegyelmi eljárás elrendelésére jogosult szerv vagy személy a fegyelmi ügy jogerős befejezéséig terjedő időre felfüggesztheti a fegyelmi vétség elkövetésével gyanúsított személy tisztségének betöltésére, illetve a horgászatra vonatkozó jogát.
(4) Ha az egyesült elnöke a tudomására jutott adatokból, vagy a kivizsgálás eredményéből megállapítható tényállás alapján — megítélése szerint — csupán csekélyebb súlyú fegyelmi vétséget lát fennforogni, a fegyelmi eljárás elrendelésének mellizésével saját hatáskörében alkalmazhatja a 3. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti fegyelmi büntetést.
(5) Ha az elkövető az elnöknek a 8. § (4) bekezdés szerinti intézkedése ellen annak közlése kor, vagy legalább a közléstől számított nyolc napon belül kifogással él, az elnök köteles az ügyben fegyelmi eljárást elrendelni.
(6) A (4) bekezdésben szabályozott eljárás esetén értelemszerűen alkalmazni kell a 13. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket.
ELÉVÜLÉS
9. §
Ha a fegyelmi vétség elkövetése óta több mint egy év, vagy ha az eljárás elrendelésére hivatott személy vagy szerv tudomására jutásától hat hónap eltelt, fegyelmi eljárás nem indítható, kivéve, ha az ügyben bünteti-vagy szabálysértési eljárás indult.
Ez utóbbi esetben az egy év elévülési idő a bünteti-vagy szabálysértési eljárásban hozott határozat jogerőre emelkedését követi napon kezdődik.
A FEGYELMI SZERVEK MŰKÖDÉSE
10. §
(1) A fegyelmi szerv határozatképes, ha az ügy tárgyalását a szerv tagjainak a fele, legalább azonban három személy jelen van, 5 fős bizottság esetén legalább 3 fő, míg több fős bizottság esetén a tagok fele jelen van.
(2) Nem járhat el konkrét ügyben a fegyelmi szerv tagjaként a sértett, továbbá aki a fegyelmi eljárás alá vont tagnak, vagy sértettnek egyenes ágbeli rokona, házas-vagy élet társa, vagy testvére, illetve aki az eljárás alá vont taggal vagy sértettel munkajogi alá-, vagy fölérendeltségi, vagy egyéb függőségi kapcsolatban áll.
Nem működhet közre a fegyelmi szerv tagjaként az sem, akitől az ügyben tárgyilagos megítélése egyéb okból (elfogultság) nem várható.
(3) A másodfokú, illetőleg a 7. § alapján folytatott eljárásban nem vehet részt a fegyelmi szerv tagjaként, aki a felülvizsgálat határozat meghozatalában, illetőleg — vizsgálóbiztosként — az azt megelőző eljárásban részt vett.
ELJÁRÁSI SZABÁLYOK
11. §
(1) A fegyelmi szerv elnöke gondoskodik az eljárás szabályszerű lefolytatásáról.
(2) Az elnök a fegyelmi ügy tárgyalását az iratok beérkezésétől számított 30 napon belül köteles kitűzni, vagy — szükség esetén — annak kivizsgálását elrendelni. A kivizsgálás legfeljebb 60 napig tarthat.
(3) Az eljárás alá vont tagot tértivevényes ajánlott levélben és azzal a figyelmeztetéssel kell a kitőzött tárgyalásra megidézni, hogy igazolatlan távolmaradásával a tárgyalás megtartását nem akadályozza, bizonyítékait, tanúit legkésőbb a kitőzött tárgyaláson bejelentheti, illetve tanúit magával hozhatja.
(4) Ha az elkövető a terhére rótt fegyelmi vétség elkövetését az ellenőrzés során elismerte és ezt a feljelentésen aláírásával tanúsítja, a bizonyítási eljárást mellőzni lehet. Ilyen esetben elegendő
a tárgyalásra csupán az elkövetőt megidézni.
Az elkövető elismerésének hiányában is mellőzni lehet a bizonyítási eljárást csekélyebb jelentőségű fegyelmi vétségek esetén, ha a feljelentést hivatalos személy (rendőr, halőr, halászati társadalmi ellenőr stb.) tette és a fegyelmi vétség elkövetését vagy két tanú aláírása bizonyítja.
Ilyenkor azonban — a bizonyítási eljárás mellizése esetén — csak a 3. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott fegyelmi büntetést lehet kiszabni.
(5) Az idézés kézhezvétele és a tárgyalás megtartása közötti minimális határidő nyolc nap.
(6) A tárgyalás nyilvános. Az eljárás alá vont tag kérelmére azonban zárt tárgyalást lehet elrendelni.
(7) A tárgyalást a fegyelmi bizottság elnöke nyitja meg, vezeti és gondoskodik a rend fenntartásáról.
Azt, aki a tárgyalás rendjét közbeszólásával, vagy egyébként zavarja, a teremből — figyelmeztetés után — kiutasíthatja és ellene az elrendelésre jogosult szervnél, vagy személynél fegyelmi eljárást, vagy a szükségesnek látszó intézkedést kezdeményezheti
Az elnök meg állapítja a tárgyalás megtartásának szabályszerű feltételeit, számba veszi a megjelenteket, felveszi az eljárás alá vont tag személyi adatait, tisztázza az elfogultságot.
Elfogultsági kifogás eliterjesztése esetén, a kifogásolt tag nyilatkozata, valamint az esetleges bizonyítás felvétele után — a kifogásolt tag és az eljárás alá vont személy távollétében — a szerv kellő indoklással dönt az elfogultsági kifogás elfogadásáról vagy elvetéséről.
Ezután következik az ügy ismertetése, majd az elnök kihallgatja az eljárás alá vont tagot, akihez a fegyelmi bizottság tagjai is kérdéseket intézhetnek. Ezután kerül sor a szerv által szükségesnek tartott bizonyítás felvételére.
(8) Ha az eljáró fegyelmi szerv úgy ítéli meg, hogy a határozathozatalhoz elegendő alap áll rendelkezésre, a bizonyítási eljárást befejezettnek nyilvánítja és a további esetleges bizonyítékok vizsgálatától eltekint.
A szerv a bizonyítékokat egyenként és összességükben értékeli és az ezen alapuló meggyőződése szerint állapítja meg a tényállást.
12. §
(1) A tárgyalásról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek az eljáró szerv megnevezését, tagjainak nevét, a jegyzőkönyvvezető és a hivatalból megjelenő más személyek nevét, az eljárás alá vont tag nevét, lakcímét,(foglalkozását), egyesületének nevét, horgászigazolványának és horgász jegyének számát, esetleges viselt tisztségét, az eljárás alá vont tag érdemi nyilatkozatát a terhére rótt fegyelmi vétség tekintetében, védekezését, a tanúk vallomásának lényegét és az itt elhangzott indítványokat kell tartalmaznia.
(2) A jegyzőkönyvet az eljáró szerv tagjai és — amennyiben a jegyzőkönyvet nem az eljáró szerv valamelyik tagja vezeti — a jegyzőkönyvvezető írja alá.
13. §
(1) A szerv zárt ülésén hozza meg határozatát, amelyet az elnök azonnal kihirdet, vagy a ki hirdetésre legfeljebb nyolc napon belül újabb határnapot tűz ki.
(2) Ha a szerv a bizonyítási eljárás eredményeként azt állapítja meg, hogy az eljárás alá vont személy
a) terhére rótt cselekmény nem fegyelmi vétség;
b) a terhére rótt cselekményt nem követte el, illetőleg
c) a terhére rótt cselekmény elkövetése megnyugtató módon nem bizonyítható;
d) terhére rótt fegyelmi vétség elévült: az eljárást határozattal megszünteti.
(3) A határozatot írásba kell foglalni. A határozat három részből áll.
Az első rész a szerv megjelölését, az ügy számát, az eljárás alá vont tag nevét, lakcímét, egyesületének nevét, esetleges viselt tisztségét, horgászigazolványának és horgászjegyének számát, a tárgyalás . helyét és idejét tartalmazza.
A határozat második — rendelkező — részének az eljárás alapját, a fegyelmi ügyben hozott érdemi döntést és a fellebbezési jog tekintetében nyújtott tájékoztatást kell megjelölni.
Emellett rendelkezni kell:
a) az eljárás megszüntetése esetén az esetleges korábban bevont kizárólag az eljáró egyesület vizére érvényes engedély illetve a korábban bizonyítékként elvett ,elkövetéshez használt eszközök visszaadása
felől.
b) elmarasztaló határozat esetén:
- az egyesület vízterületére érvényes területi engedély visszaadása felől, ha azt korábban tévesen vonták be,
- illetőleg ha a területi engedély visszavonása a kiszabott büntetésnek nem velejáró következménye:
- annak az időszaknak a kiszabott – hónapokban vagy években megállapított-büntetésbe való beszámítása felől, amely időszakban az eljárás alá vont személy a fegyelmi határozatban érintett jogát valamely előzetes intézkedés (pl.: területi jegy bevonás) folytán ténylegesen nem gyakorolhatta:
- a büntetés próbaidőre történt felfüggesztésével összefüggésben a próbaidő eredménytelen elteltének jogkövetkezményére való figyelmeztetés iránt:
- az eljárás alá vont egyesületi választott testületi tag, illetőleg megbízott tisztségviselő tisztségéből való visszahívásának indítványozása felől, ha azt a fegyelmi szerv indokoltnak tartja.
A határozat harmadik — indoklási — része a fegyelmi szerv, által megállapított tényállást, a bizonyítékok megjelölését, azok mérlegelését, lényegében a szerv meggyőződésének indokait, továbbá a súlyosbító és enyhítő körülményeket tartalmazza.
14. §
(1.)Az indoklást is tartalmazó határozatot az eljárás alá vont taggal a kihirdetéskor kell át vetetni és az átvételt írásban elismertetni, vagy tértivevényes ajánlott levélben részére 8 napon belül megküldeni.
Tértivevényes ajánlott levélben meg kell küldeni, továbbá a határozatot az eljárást elrendelő szervnek vagy személynek.
(2) Az elsőfokú határozat fellebbezés hiányában a kézbesítést követi tizenhatodik napon, ha pedig a fellebbezésre jogosultak az elsőfokú határozat kihirdetése után fellebbezési jogukról valamennyien lemondtak — a lemondáskor jogerőre emelkedik.
A jogerős fegyelmi határozatot a fegyelmi szerv elnöke jogerősségi záradékkal látja el.
A záradékkal ellátott határozat egy példányát, az egyesület vezetőségének meg kell küldeni.
(3) Ha a 3. § (1) bekezdésének d) pontja alapján a horgászt nem az egyesület, hanem az eljárást kezdeményező vízhasznosító vízterületéről tiltották el , a jogerős határozat egy példányát meg kell küldeni ezen hasznosítónak is.
15. §
(1) A 3. § (1) bekezdésének c)—f) pontjában meghatározott fegyelmi büntetéseket a határozat jogerőre emelkedése után haladéktalanul be kell jegyezni az eljárás alá vont személy horgászigazolványába és egyesületi tagnyilvántartó kartonjára. A bejegyzésben dátumszerűen fel" kell tüntetni a fegyelmi büntetés hatályának első és utolsó napját.
(2) A hónapokban, illetőleg években megállapított fegyelmi büntetés kezdő napja az a nap, amelytől kezdődően az eljárás alá vont személy a fegyelmi határozatban megjelölt jogát ténylegesen nem gyakorolhatta. Ha tehát pl. az eljárás során a 8. §(3) bekezdése alapján felfüggesztették az elkövetőnek a horgászathoz való jogát és horgászjegyét átmenetileg bevonták, a bevonást követő idő beszámít a jogerős fegyelmi határozatban megállapított időtartamba. Amennyiben viszont az eljárás során ilyen intézkedésre nem kerül sor, a fegyelmi büntetés letöltése akkor kezdődik, amikor a jogerős határozat alapján az elkövetőt ténylegesen is megfosztják a joggyakorlás lehetőségétől (tehát pl. a horgászattól való eltiltást horgászigazolványába bejegyzik és horgászjegyét bevonják).
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott bejegyzést — ha arra lehetőség van — a másodfokú határozatot hozó, illetőleg a rendkívüli felülvizsgálati jogkörével élő fegyelmi szerv határozatának kihirdetése után azonnal bevezetik az elkövető horgászigazolványába és egyben bevonja a 4. § (1) bekezdésben meghatározott okmányokat is.
Amennyiben erre nincs lehetőség — mert pl. az elkövető nem jelent meg a tárgyaláson — ezeket az intézkedéseket a jogerős határozat kézhezvétele után az ügyben első fokon eljárt fegyelmi szerv köteles megtenni.
Ha a fegyelmi határozat első fokon jogerőre emelkedett, az e bekezdésben szabályozott kötelezettség az elsőfokú határozatot hozó fegyelmi szervet terheli.
(4) A jogerős fegyelmi határozat rendelkező részét az évi rendes közgyűlésen ki kell hirdetni.
(5) Ugyanezen rendelkezéseket értelemszerűen alkalmazni kell az egyesületi elnökség, vezetőség által lefolytatandó első-és másodfokú, továbbá a Bíróság hatáskörébe tartozó eljárásban is.
FELLEBBEZÉS
16. §
(1) Az első fokon hozott fegyelmi határozat ellen, annak kézbesítésétől számított 15 nap alatt fellebbezésnek van helye, amelyet az elsőfokú fegyelmi szervnél kell benyújtani.
(2) Fellebbezésre jogosultak: az eljárás alá vont tag és az eljárást elrendelő szerv, vagy személy.
A fellebbezés halasztó hatályú.
(3) A fellebbezést az elnök — az ügy irataival együtt — a fellebbezési határidő lejártától számított nyolc napon belül köteles megküldeni a másodfokú szervnek.
(4) Ha a fellebbviteli szerv a fellebbezést alaptalannak találja, azt elutasítja, ellenkező esetben az elsőfokú határozatot részben vagy egészében megváltoztathatja, vagy a határozat hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú szervet új eljárásra és új határozathozatalra utasíthatja.
(5) A fellebbviteli szerv az elsőfokú határozatban kiszabott büntetést csak erre irányuló fellebbezés esetén súlyosbíthatja.
(6) Ha a fellebbviteli szerv a fellebbezést érdemben elbírálta, a hozott határozat a kihirdetéssel jogerőre emelkedik. A másodfokú határozat ellen a Bírósági jogorvoslatnak van helye 30 napon belül.
ÚJRAFELVÉTEL
17. §
A fegyelmi határozat jogerőre emelkedésétől számított hat hónap alatt a fegyelmileg sújtott személy az ügy újrafelvételét kérheti, ha olyan új bizonyítékot jelöl meg, melynek az alapeljárásban terhére megállapított tényállás megdöntésére és ennek eredményeként kedvezőbb határozat hozatalára alkalmasak. Az újrafelvétel elrendelése vagy az újrafelvételi kérelem elutasítása az alapeljárást lefolytató az ügyben legfelsőbb szinten eljárt fegyelmi szervnek a hatáskörébe tartozik,
Az újrafelvételt elrendelő, illetve elutasító határozat ellen fellebbezésnek helye nincs.
Egyébként erre az eljárásra is a fegyelmi eljárás általános rendelkezései az irányadók.
FEGYELMI BÜNTETÉS TOVÁBBI VÉGREHAJTÁSÁNAK
MELLŐZÉSE
18. §
A fegyelmi határozat jogerőre emelkedésétől számított egy év letelte után az eljárás alá vont tag a kiszabott fegyelmi büntetés további végrehajtásának mellőzését, az egyesület, vezetőségétől, illetőleg a 6. § (3) bekezdésében és a 7. §-ban meghatározott esetben az ügyben a legfelsőbb szinten érdemben eljárt fegyelmi szervtől abban az esetekben kérheti, ha a határozat a 3. § e) és f) pontjában foglalt esetekben egy évnél hosszabb időre szóló büntetést tartalmaz és a fegyelmi büntetés legalább felét már letöltötte.
A büntetés további végrehajtásának mellőzésére csak akkor kerülhet sor, ha az elköveti a büntetés tartama alatt tanúsított magatartásával erre érdemesnek bizonyult.
Tolnanémedi,2010.01.30.
Móricz István
HE elnök
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Napkollektor házilag. Ingyen melgvíz előállító napkollektort telepítsen házilag. Vízmelegítő napkollektor.
napkollektorhazilag.hupont.hu
2. NARCONON - Alkohol és Drog Rehabilitáció
► A NARCONON, egy nemzetközi hálózat ami segít embereknek, hogy képesek legyenek alkohol és drogok nélkül boldog életet élni.
narconon.hupont.hu
3. NAPKOLLEKTOR ÁR, NAPKOLLEKTOR ÁRAK
► Napkollektor ár, ami neked is megfizethetővé teszi a saját napkollektor beszerzést. Kedvező napkollektor ár, gyors megtérülés
napkollektorar.hupont.hu
4. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL
► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.
nemszamit.hupont.hu
5. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR
► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés.
napkollektorarak.hupont.hu
6. Szállás! Nyaralás apartmanban Balatonbogláron a VIRÁGOS NYARALÓHÁZ-ban
► Üdüljön a Balaton déli partján Balatonbogláron! Töltse szabadságát kellemes családias környezetben családi házunk 2 külön bejáratú apartmanjában. A Balaton parttól 200 méterre található.
nyaralas-balaton.hupont.hu
7. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI
► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!
novaograja.hupont.hu
8. No.1 Étterem és Gesztenye Vendégház, Lux Faház wellnessel a Mátrában
► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,privát kuckó,kabin romantikus faház privát pezsgőfürdővel Parádfürdőn kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513
no-caffeevendeghaz.hupont.hu
9. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ
► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Ž. I ŠTA JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVOĐAČKIM CENAMA!
novaograda.hupont.hu
10. Szuper üzleti lehetőség, Szuper termékkel!
► Legyél Sikeres, Fiatalos és Érezd jól magad, a Csodálatos Ganoderma Gomba Segítségével!
nagysiker.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
5. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
7. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
8. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
10. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
11. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
13. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
16. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
17. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
18. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
19. Bejelenzkezés
► itt és most
login.hupont.hu
20. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
21. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
22. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
api.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
admin.hupont.hu
25. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
26. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
27. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
29. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
30. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
31. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Minden ami Star Stable :3
sso.hupont.hu
33. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
34. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ
lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
35. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
36. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
37. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
39. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
40. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
41. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
43. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
44. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
45. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
46. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!
► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!
toyota-alkatreszek.hupont.hu
47. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
48. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
49. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
50. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
51. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
52. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
53. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
54. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
55. Úton Krisztussal
► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.
irgalom.hupont.hu
56. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz
staroknapjai.hupont.hu
58. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"
► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!
marketing-marketing.hupont.hu
59. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
60. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
61. feg-szerviz
► Fég szerviz, 06-20-325-7170, őrlángos gázkazán, vízmelegítő felújítás, javítás, Budapest
feg-szerviz.hupont.hu
62. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
63. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
64. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
65. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
66. EUGEN
► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona
eugen.hupont.hu
67. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából
► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...
countess.hupont.hu
68. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
69. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka
► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.
chihuahua.hupont.hu
70. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
71. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
72. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
73. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!
olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu
74. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ
► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!
carlos-zene.hupont.hu
75. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu